A Salto Mor(t)ale Társulat – más formában ugyan, de – immáron 8. éve együtt hozza létre előadásait. Produktumaink saját előállítói vagyunk és így azok tartama és előadásmódja, üzenete és kidolgozottsága is mind a társulat tagjainak munkáján alapszik.
Az elmúlt 7 évben, évente 35-40 előadásban mutattuk be a darabjainkat, amelyből az utóbbi évek sikerei a Tartuffe, a Gecy , a Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, a Cseresznyéskert, a Jónás könyve valamint a 2009-ben bemutatott, Bertolt Brecht darab, az Arthuro Ui.
Kocsmaszínházi kísérleteink eddig jellemző színterei voltak a Sirály, a Kuplung, a Tűzraktér és a Gödör. A fent említett XXI. századi kult-kocsmák közönsége alkotja kísérletező, nyitott nézői bázisunkat.
Mi nem próbálunk a kocsmában úgy tenni, mintha színházi tér lenne, mert egyszerűen nem az. Tudatos művészi kísérlet ez, a kocsmai térhez, és miliőhöz való visszatérés. Nem ellenségünk, hanem elemünk a zaj, a füstös vendéglátó környezet, a nézői közbeszólás és beavatkozás. Egyúttal érdekeltek vagyunk abban is, hogy igényesen (de olcsón), és megbízhatóan szolgáljuk ki a szórakozó-, befogadó helyeket és a közönség mainstreamtől eltérő szórakozási és gondolatkeresési igényét.
Javasolj előadó teret!
A következő évadra új színjátszóhelyeket- „kocsmákat”- keresünk, hogy minél többször találkozhass a Salto Mortale Társulat előadásaival. Ha ismersz olyan szórakozóhelyet, amely programjait igényes és egyéni gondolatközvetítő színházi előadással kívánja és tudja színesíteni, kérjük, jelezze felénk, és mond el, hol szeretnéd látni darabjainkat.
Kapcsolat: szervezes@saltomortale.hu